udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Intézménymutató: Temesvári Nyugati Egyetem Zeneművészeti Kara

2004. március 30.

Bartók Béla születésnapjának (márc. 25.) megünneplése Nagyszentmiklós legjelentősebb kulturális eseménye. Az ünnepséget 2001 óta a Pro Bartók Társaság a szegedi Konzervatóriummal és a Temesvári Nyugati Egyetem Zeneművészeti Karával együttműködve szervezi meg. Bartók Béla köztéri szobránál kezdődtek az események. Oncu Iosif helyi polgármester köszöntötte a magyarországi és hazai ünneplőket, akik megkoszorúzták az emlékművet. A Nákó-kastély zajlott az előzőleg Szegeden rendezett nemzetközi zongoraverseny résztvevőinek és díjazottjainak gálaműsora. Tamás Sándor a Pro Bartók Társaság részéről köszöntötte a hangverseny közönségét, dr. Kerek Ferenc pedig évfordulós emlékbeszédet mondott. /Szekernyés Irén: Zongoragála Bartók emlékére. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 30./

2006. június 12.

Az idei Bartók-év rendezvényei keretében Nagyszentmiklóson bemutatták Velcsov Margit magyartanárnő Bartók Béla és Nagyszentmiklós (1971–2006) című könyvét. A Partiumi Füzetek című sorozatot gazdagító kötet a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság (PBMEB) gondozásában jelent meg, a helytörténeti kutatómunkát is folytató Velcsov Margit személyes élményeit foglalta csokorba. A könyv Bartók levelezésének egy részét, a Romániában megjelent Bartók-interjúkat, a Bartók-szobor történetét, valamint a közelmúlt emlékünnepségeiről szóló sajtótudósításokat is tartalmazza. A Nákó-kastélyban (melyben a Bartók-emlékmúzeum is működik) tartott rendezvényen a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság nagyváradi tagjai is részt vettek, az ő nevükben Dukrét Géza elnök üdvözölte a megjelenteket. Az emlékműsort Toró T. Tibor RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Temes megyei RMDSZ és a Magyarok Világszövetsége is támogatta. Imre Beatrix és Aida Marc, a temesvári Nyugati Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói népdal-feldolgozásokat adtak elő, Tamás Sándor, a helyi Pro Bartók Társaság elnökének üdvözlő szavai után Péter László irodalomtörténész, szegedi egyetemi tanár Ady Endre és Bartók munkássága között vont párhuzamot, a fennállásának 35 évfordulóját idén ünneplő temesvári Bartók Béla Kórus történetét Tácsi Erika ismertette. /P. L. Zs.: Könyvbemutató köré épült Bartók-emlékünnepség. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 12./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék